Győri orvosi rendelések

ügyeletek, orvoskereső, orvosi cikkek

Orvoskereső

Győri orvoskereső


A kora reggeli dohányosoknál nagyobb a rák kockázata

Nagyobb kockázattal alakul ki rák azoknál a dohányosoknál életük folyamán, akik szokásuk szerint már reggel, ébredés után rágyújtanak - állítják amerikai kutatók.

A Cancer című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz 7610 dohányos "füstölgési" szokásait elemezték. Kiderült, hogy a felkelést követő első 30 percben való rágyújtás csaknem megduplázta a tüdőrák kockázatát, míg a többi, cigarettázással kapcsolatos szokástól független volt a rizikó mértéke.

Az amerikai Penn State College of Medicine munkatársai 4776 tüdőrákos dohányzó embert és 2835 nem tüdőrákos dohányost vontak be tanulmányukba. Kimutatták, hogy a felkelést követően 30 percen belül rágyújtó dohányosoknál 79 százalékkal nagyobb volt a tüdőrák kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik ennél tovább vártak a napi első cigarettájukkal.

Ugyanezen folyóiratszám egy másik tanulmányában 1850 dohányost vizsgáltak, akik közül 1055-nek valamilyen típusú fej-nyaki daganata volt. Az elemzés azt mutatta, hogy azoknál, akik az ébredést követően fél órán belül cigarettáztak, 59 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki tumor.

"Ezeknek a dohányosoknak a szervezetében nagyobb a nikotin és valószínűleg más mérgező anyagok koncentrációja, és függőségük is erősebb lehet, mint azoké, akik legalább egy fél óráig kibírják dohányzás nélkül" - adott egy lehetséges indoklást a BBC kérdésére (http://www.bbc.co.uk) Joshua Muscar kutatásvezető.

Dátum: 2011.08.08
Hírforrás: MTI

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Hirdetés


Társasház takarítás Győr