Győri orvosi rendelések

ügyeletek, orvoskereső, orvosi cikkek

Orvoskereső

Győri orvoskereső


"Étrendőrség" magáncégeknél a kevesebb hiányzásért

"Étrendőrség" felállítását, mármint az alkalmazottak étkezésének ellenőrzését javasolja egy egészségügyi agytröszt Nagy-Britanniában.

A 2020Health nevű tanácsadó cég a dolgozók egészséges táplálkozását azért szorgalmazza, hogy kevesebb legyen a szigetországban a betegség miatti munkahelyi hiányzás. A legutóbbi statisztikai adatok szerint Nagy-Britanniában évente 175 millió munkanap megy veszendőbe betegség okán, ami 100 milliárd font - 30 ezer milliárd forint - veszteséget jelent a nemzetgazdaságban.

Az "agyvállalat" egyebek közt javasolja a helyi egészségügyi hatóságok szerepének erősítését, jogkörük szélesítését. Ebbe beletartozna a dolgozók étrendjének figyelése és az egészségesebb étkek felé terelése tanácsadás révén. A tanácsadó cég az otthonról végezhető távmunka lehetőségeinek szélesítését is javasolja, hogy azok, akik betegségükből már lábadoznak, de munkahelyükre még nem tudnak visszatérni, hazulról is be tudjanak kapcsolódni a munkába. A 2020Health jelentésében kitér arra, hogy gyakoribbá kellene tenni a munkahelyi egészségügyi vizsgálatokat, a rákszűrést, a szív- és érrendszeri ellenőrzéseket.

A brit közegészségügynek egyébként a saját háza táján sem ártana sepernie, mivel - a tanácsadó cég szerint - 3,4 millió munkanap kiesésének vehetné elejét, ha javítaná dolgozói egészségét - adta hírül a The Daily Telegraph.

Dátum: 2011.12.14
Hírforrás: MTI

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Hirdetés


Társasház takarítás Győr