Győri orvosi rendelések

ügyeletek, orvoskereső, orvosi cikkek

Orvoskereső

Győri orvoskereső


A hiba nem az Ön fülében van! - Tévhitek és remények

Melyik fülem cseng? - kérdezzük olykor, és a tippet csakis a balra várjuk, mert a néphit szerint ez jelent jó hírt.

De a valódi jó hír az, hogy az alkalmi, néha hallható fülcsengés egyáltalán nem kóros és káros, sőt egyenesen normálisnak mondható. Ugyanakkor él közöttünk legalább 500 ezer ember, akiknek szünet nélkül, éjjel-nappal zúg, cseng, sípol, kattog, dübörög a fülében valami, és ezek a hangok oly mértékben zavaróak, hogy visszavetik a teljesítmény, rontják az életminőséget, és megmérgezik a napi létet.

- A fülzúgás népbetegség - mondja Szalai László pszichológus, aki évek óta elkötelezett kutatója és gyógyítója ennek az egyre több embert sújtó jelenségnek. - Amíg régebben az volt az általános nézet, hogy a fülzúgás kifejezetten az idős embereket érintő gond, ma már igen sok fiatal, 20-30 éves is erre panaszkodik. A fülzúgás - latinul tinnitus - nem önálló betegség, ebben azonos véleményt képviselnek a fül-orr-gégész szakorvosok csakúgy, mint a neurológusok, pszichológusok és pszichiáterek. Tünetről van szó, amely mögött sokféle kiváltó ok állhat. Éppen ezért a terápia megkezdése előtt az okokat kell tisztázni. Ez a legnehezebb, hiszen ok annyi lehet, ahány ember szenved tőle.

Bőség zavara

Általában az erek állapotát teszik elsősorban felelősé érte: a beszűkült, elzáródó erek valóban a szükségesnél kevesebb vért képesek szállítani a belsőfülhöz, valamint a környező sejtekhez, szövetekhez. Kétségtelenül ez az oxigénhiányos állapot is lehet egy ok, de ezen kívül sok más is. Számításba jöhet valamilyen erős trauma, durva zaj, például egy petárda robbanása, dübörgő zene, de állhatnak a háttérben szervi betegségek is, például gyulladások, daganatok.

Szalai László lelki eredetű okokra vezeti vissza a megoldást, pszichológiai módszerekkel közelíti meg a fülzúgás gyógyítását, megszüntetését.

- A folyamatos stressz, a depresszió és egy sor más lelki kór is kiválthatja a fülben ezeket a nem oda illő zajokat - magyarázza. - Szerencsére már van segítség, bár még folyamatos kutatás tárgya ez a szakemberek körében, de semmiképpen nem kell egy életen át fülzúgástól szenvedni. Minden beteg fülzúgása más. Éppen ezért a kezelésnek is személyre szabottnak kell lennie. Nem szabad elfelejteni, hogy sok ügyeskedő, sőt lelkiismeretlen kontár is meglovagolja az érintettek tájékozatlanságát, kiszolgáltatottságát, és kínálnak csodaszereket, távgyógyítást, meg egyéb biztosnak kikiáltott módszert. De vannak eredményes eszközök, terápiák sokfélesége kínálkozik, a páciens sokszor nem is tud választani a bőség zavarában. Az akupunktúrától a mágneses kezelésig, a gyógyszeres infúziótól a lézertechnikáig, a hiperbár oxigénkamrától az agysejtek "áthangolásáig" széles a repertoár ebben a műfajban, de kétségtelenül nagy szerepe van a szervezet öngyógyító, regeneráló képességének is.

Összetett terápia

Pszichológusként véletlenül - egy negatív fülészeti klinikai élmény hatására - kezdett foglalkozni intenzíven a fülzúgás témájával. Éveken át részletesen, alaposan tanulmányozta az ezzel kapcsolatos tudnivalókat, kutatási eredményeket, meggyőző terápiákat, és mára sikeres fülzúgás specialistaként praktizál.

- Meggyőződésem, hogy a fülzúgás felszámolása, megszüntetése nem a fülben kezdődik, hanem az agyban kell keresni azt a működési zavart, amely a fülben zavaró zajokat okoz - hangsúlyozza. - Én Németországban tanulmányoztam azt a kombinált terápiát, amelyet sikerült elsajátítanom, és egy évtizede sikerrel alkalmazok. Egy olyan összetett terápiáról van szó, amely három részből áll, nevezetesen a zajterápiából - ami azt jelenti, hogy a fülzúgást "kicseréljük" egy kellemes zörejre, amelyet "rózsazajnak" neveztek el -, átmenetileg adunk bizonyos szorongásoldókat, és alkalmazzuk a relaxáció, az agykontroll eredményeit is. Hatékony, eredményes módszernek bizonyult az évek során, amit sok gyógyult beteg megkönnyebbülése, a fülzúgástól történő megszabadulása igazol.

Szalai László hozta létre 2000-ben a fülzúgással küszködő betegek Magyar Tinnitus Egyesületét, amelynek ma is ő az elnöke. Legfőbb feladatuknak tekintik, hogy hiteles tájékoztatást kapjanak a betegek - és reményt, miszerint van kiút, a halláskárosodást, esetleg hallásvesztést is okozható, fülben érzékelhető zajok megszüntethetők.

Azt tervezik, hogy a következő évben nagyobb nyilvánosságot szentelnek a fülzúgás témájának, hogy szélesebb körben is ismertek legyenek az eredmények, a jó módszerek és a bizonyított sikerek.

Dátum: 2011.12.06
Hírforrás: Leopold Györgyi - MTI-Press

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Hirdetés


Társasház takarítás Győr