Győri orvosi rendelések

ügyeletek, orvoskereső, orvosi cikkek

Orvoskereső

Győri orvoskereső


Az év első hetében megduplázódott az influenzagyanús esetek száma


Az év első hetében kétszer annyian fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban; egy beteg szervezetében pedig kimutatták az influenzavírust - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) honlapján szerdán közzétett legfrissebb jelentésben.

Mint írták, a figyelőszolgálatra kijelölt orvosok által jelentett adatok alapján 2012. január 2. és január 8. között nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma, összesen 6800-an mentek emiatt orvoshoz. Ugyanakkor 2011 első hetéhez viszonyítva feleannyi volt a megbetegedések előfordulási gyakorisága.

Az ország valamennyi közigazgatási területén emelkedett az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága az előző héthez képest, a legtöbbet Pest és Vas megyében, valamint a fővárosban regisztrálták, a legkevesebbet pedig Bács-Kiskun és Nógrád megyében. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az első naptári héten nem érkezett jelentés - írta az OEK.

Az OEK jelentése szerint a betegek csaknem 11 százaléka volt 14 éven aluli gyermek, több mint 13 százalékuk pedig 60 éven felüli. A betegek több mint 45 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt, csaknem 31 százalékuk pedig a 35-59 évesek korosztályába tartozott.

Az influenzaszezon kezdete óta összesen 362 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az OEK légúti vírus osztályán. Ennek során két embernél influenza A, egynél influenza B, egy embernél RSV okozta fertőzést igazoltak - olvasható az OEK jelentésében.

Darányi Mariann orvos meteorológus az MTI-nek elmondta: egyrészt az év elején tapasztalt enyhe időjárás kedvezett a vírusok szaporodásának, másrészt az emberek enyhe időben hajlamosabbak kevésbé felöltözni, ennek következtében könnyebben megfáznak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hozzátette: a hét vége felé, a jelenlegi előrejelzések szerint pénteken, ismét viharos széllel hidegfront érkezik, amely jelentősen lehűti a Kárpát-medence időjárását. Az elmúlt napok 11 Celsius fokos, tavaszias időjárásához képest a hétvégén várhatóan csak mínusz 1 és plusz 3 fok között lesz a hőmérséklet. Az előjelzések szerint tartós hidegre kell számítani, amely sem a baktériumok, sem a vírusok - így az influenza - terjedésének nem kedvez.

Dátum: 2012.01.10
Hírforrás: MTI

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Hirdetés


Társasház takarítás Győr