Győri orvosi rendelések

ügyeletek, orvoskereső, orvosi cikkek

Orvoskereső

Győri orvoskereső


Értékfaló a családban

Értékfaló a családban!


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Értékfaló, aki szinte minden családot meglesett. A
lakásban elhelyezett bútorok, tárgyak nem érdekelték, mert anyagi javakkal bőven rendelkezett. Az egyéb értékeket viszont erősen leste mivel azokkal táplálkozott. Amikor szemügyre vett egy családot megfigyelte azt, hogy hányan és hogyan élnek. Ismerik-e a tiszteletet, a szeretetet, az egymás megbecsülését. A gyermekek szeretik-e a szülőket, a szülők a gyermekeiket. Meglátogatják-e  a nagyszülőket, és odafigyelnek-e a rászorulókra. Mikor beszélgetnek a napi gondokról, és hogyan beszélik meg egymással. Megfigyelte, hogy a család mikor ér haza és hogyan várják egymást.  Folyamatosan leselkedett, amikor pedig éhes lett akkor az értékek falását mindig a leggyengébben ápolt értékkel kezdte.
            Leste a testvéreket, akik gyakran veszekednek, versengenek és verekednek egymással.  Veszekedésnél Értékfaló azonnal megette a testvéri szeretetet, helyére ültette az Irigységet és a Féltékenységet. Megfigyelte az Édesanyát, aki fáradtan ért haza a munkából és kimerülten áll neki a házi munkának. Értékfaló tehát befalta a Mosolyt, a Jókedvet, és ezek helyére adta a Fásultságot.  Az Édesapát már útközben megkörnyékezte egy újabb pluszmunkával, amiért pénzt kapott és cserében ezért az apa odaadta a Türelmet és a Megértést és a házkörüli Segítséget.  A család a vacsorát a televízió előtt fogyasztotta el külön- külön mivel minden családtag nyűgös, ingerült és ideges volt. Értékfaló tehát megehette a Beszélgetést is.  A TV-ből harc, háború és vadság sugárzott, az Értékfaló tehát jól érezte magát, főleg azért mert még elhelyezhette a Gyűlöletet és a Haragot és a Félelmet is a lakásban. Az esti lefekvéskor senki nem szólt egymáshoz, mert a lakásban csak az Értékfalóból áradó rossz hangulat uralkodott.
Mikor mindenki álomra hajtotta a fejét bekukkantott a házba az Értékfaló ellensége az Érték.  Érték amint a házba körülnézett azonnal látta, hogy minden sivár és kopott, érzékelte hogy hiányoznak olyan értékek, amitől jókedvű lesz mindenki. Tudta, hogy Értékfaló hálót font a lakás helyiségeiben és a családtagok lelkét is
megfertőzte. No, gondolta, majd én takarítok! Ezzel fogott egy söprűt és minden sarkot- zugot kitakarított, és kikergette a házból a leselkedő ellenséget.  Azután leült elgondolkodott azon, hogyan hozhatná elő azokat az értékeket a családtagokba, amelyeket az Értékfaló felfalt.  Felment a gyerekek szobájába.  Útközben elhatározta, hogy ha ébren vannak a gyerekek, mesél Nekik, ha alszanak, akkor pedig az álom által környékezi meg Őket.  A gyermekek még ébren voltak ezért Érték bebújt a közéjük és elkezdett mesélni nekik.
- Figyeljetek, ismertem egy testvért párt, akik mindent megosztottak egymás között. Az iskolában gyakran a szünetekben is megkeresték egymást, a nagyobbik mindig megvédte a kistestvérét. Délután együtt mentek haza, közösen játszottak barátaikkal. Segítettek a szülőknek. Gyakran hosszas beszélgetéseket folytattak a mindennapi problémákról. Ahogy növekedtek – cseperedtek megértették közös gondjaikat segítettek azok megoldásában és számíthattak egymásra.
- Tudjátok ez az érték, amit Testvéri Szeretetnek hívnak! Szeretném, ha Ti is ilyenek lennétek.
- Igen válaszolta a két lurkó majd édesen elszenderegtek azzal az elhatározással, hogy jó és szerető testvérek lesznek. Érték ezután megpróbált az alvó szülőknek az álmom útján tanácsot adni.
            Édesanya álmában, helyes időbeosztást alkalmazott a házimunka elvégzésére. A mindennapi munka után a hetet felosztva, naponta csak egy meghatározott házimunkát végezett. A rendszerezett időbeosztással időt nyert mosolyogva ért haza, ráért beszélgetni és játszani gyermekeivel. A játék után vidáman terelte a családot a vacsorára megterített asztalhoz, ahol mindenki elmesélte a nap folyamán történt kalandját.  Édesapa álmában egy zöld réten játszott gyermekeivel. Nézte jókedvű feleségét, aki virágot szedett. Álmában beszélgettek, hogy azt a pénzt, amit keres, ügyes beosztással a megélhetésre fordítják. Hitelt nem vesznek fel, igyekeznek annyit költeni amennyit a fizetésből és egy két pluszműszakból lehet előteremteni. Mikor anya és apa felébredt elmesélték egymásnak, hogy mit álmodtak.  Rádöbbentek arra, hogy álmukban mennyivel boldogabb volt az életük. Elhatározták, hogy megvalósítják a mindennapokban az álmukban történteket.  Érték a sarokban hallgatózott. Örült annak, amit hallott. A lakásba beköltözött a szeretet az egymás megbecsülése, a mosoly a beszélgetés és az elégedettség. Érték megfogadta, hogy folyamatosan vigyáz a család értékeire. Keze ügyébe helyezte söprűét, hogy ha Értékfalót közeledni látja, akkor elkergethesse.

Ajka. 2011. 10. 13.                     Bakonyiné Nyitrai Gizella


Hirdetés


Társasház takarítás Győr