Győri orvosi rendelések

ügyeletek, orvoskereső, orvosi cikkek

Orvoskereső

Győri orvoskereső


Veszprém megye megújult gyöngyszemén

Veszprém megye megújult gyöngyszemén

2012 nyarán abban a szerencsében volt részem, hogy 16 asztmás gyermek nővéri felügyeletét biztosíthattam a Tapolcai Kórház alatt lévő barlangban és a tábor ideje alatt a városban szervezett programokban. Környezetembe gyakran meséltem ezekről a hetekről így a munkatársaim érdeklődését is felkeltettem a barlang és a kórház iránt.



Renner Ildikó közreműködésével, a kórház igazgatója Dr. Láng Zsuzsanna, lehetőséget adott arra, hogy február 04-én meglátogassuk az intézményt. Az akkori tábort szervező főorvosnő Dr. Kovács Ilona, két ajkai háziorvos az asszisztensei, és jómagam vettünk részt a látogatáson.

Megérkezésükkor már hatalmas élmény volt látni mi lett az elhanyagolt épületek helyén. Az új épület gyönyörű, nyugati stílusú, impozáns látványt nyújt a parkosított udvar mögött. A látogatás során számos szemet gyönyörködtető meglepetés volt még hátra. Szívélyes vendégszeretettel vártak, majd az Igazgatónő elmondta az építkezéssel járó nehézségeket és beszámolt arról hogyan sikerült kialakítani az osztályok berendezését és felszerelni a kórházat. Elmondta azt, hogy a tüdőbetegek rehabilitációjához minden feltétel adott.



A barlangi környezet ezeknek a betegségeknek a gyógyulását illetve karbantartását segíti. A személyzet felkészült a feladatra. Harminc szakdolgozót képeztek ki légzőszervi betegek ápolására, fizioterápiás szakasszisztensek, gyógytornászok, dietetikus és a pszichológus a betegek rendelkezésére áll. Tárgyi feltételek biztosítva vannak. Rendelkeznek a vizes kezelésekhez gyógyvizes medencével, ebben a helyiségben szaunát is elhelyeztek. Fizioterápiás gépek megfelelő mennyiségben vannak.



A szobákban felfekvést megakadályozó gépek, matracok a hosszú ápolásra szorulókat szolgálják. Terveik közt szerepel a megelőző évhez hasonlóan, allergiás asztmás gyermekek táboroztatása, gyógyítása is. A tájékoztató után útnak indultunk, hogy megnézzük az osztályokat. A tágas egy, kettő és háromágyas szobák vécével, zuhanyzóval ellátottak, légkondicionáltak és erkéllyel rendelkezők. Az ágyak mindenütt fából készültek és csak ámultunk a megtervezett színdinamikán, mely minden szobában és folyóson fogadott minket. A falak, bútorok, székek színekben harmonizált egymással. A tornaterem fekete és piros színe aktivitásra biztatja a tornára jelentkezőket. Látogatást tettünk a barlangban is.

Néhány szóban ismertetem a barlang adottságait, melyet 2012. július 03-án a tábor szervezése miatti látogatásom alkalmával az akkori igazgatótól, Dr. Flórián Csabától kaptam. „A barlang 2000m2 alapterületű és 4000m3, 3 légterű, 15 méter mélyen van, és kb. 340 méter hosszon látogatható. Lifttel és lépcsőn is megközelíthető. Hőmérséklete stabil, éves szinten nem haladja meg az 1°C ingadozást. Hőmérsékleti viszonyait a Tavasbarlang felől áramló hő is befolyásolja. Az egész barlangrendszer szarmata mészkőben alakult ki, karszt barlang típusba sorolják.

A barlang gyógyhatását előidéző tényezők: a barlangi légtér tisztasága, a levegő mentes a toxikus- és izgató anyagoktól, allergénektől. Az átlagosnál magasabb szén-dioxid tartalom, légzésmélység fokozódását, anyagcsere folyamatok gyorsulását eredményezi. A barlang 12-14°C fok körüli, csaknem állandó hőmérsékletet biztosít. Folyamatosan újratermelődő természetes levegő oldott ionjai: görcsoldó, gyulladás gátló, nyákoldó, fertőtlenítő hatásúak.

A levegő magas relatív nedvességtartalma (98%).”A barlangot a látogató csapat lifttel közelítette meg. A helyiségek rendezettek, a kivilágított barlangi szobákban pihenő ágyakon néhány vendég illetve beteg pihent és olvasott.

A barlang kiöblösödött csarnokában, tornaterem van. A tornaterem felszerelt légzőizmok erősítéséhez szükséges bordásfallal és a légzést erősítő torna eszközökkel.

Látogatásunkat gyalogosan fejeztük be a barlangból a felszínhez kialakított lépcsőn. Az udvaron köszönetet mondtunk az Igazgató nőnek és a minket kísérőknek a maradandó élményért melyet ez a délután adott.

A kocsiban, útban Ajka felé egyöntetű véleményünk az volt, hogy Magyarország egy nyugati színvonalú intézménnyel gazdagodott melyhez egy geológiai csoda is társul.

Az intézményben kezelt betegeknek gyógyulást és az őket kiszolgáló személyzetnek a további munkához sok sikert kívánunk.

Bakonyiné Nyitrai Gizella
Ajka 2016-02-05

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Hirdetés


Társasház takarítás Győr